A borkészítés valamint a borfogyasztás hagyománya több nemzedéken keresztül, apáról fiúra szállt és hozzátartozott Szlovákia déli területeinek mindennapjaihoz. A dél- szlovákiai szőlőtermelő vidék kultúrája és hagyományai is ezen alapultak. Az esztendőt a szőlőben elvégzendő munkák szerint osztották fel. A szőlősgazdák társadalmi jelentősége, nemcsak a vagyonuk nagyságától függött, hanem a borospincék, a borok hírnevétől és borfogyasztás jótékony hatásainak legendáitól is. Nemhiába, mind a mai napig a Komáromtól északkeletre fekvő területet, amelyet ógyallai borvidéknek is neveznek, az országon belül a legjobbak közé sorolják. Ideálisak a természeti adottságok: az enyhén lankás dombvidék, a laza homokos talaj, a forró nyári és őszi hónapok, valamint az enyhe tél. Az itt lakók fokozatosan rájöttek arra, mely fajták érzik a legjobban magukat ezen a környéken, majd ezeket továbbnemesítették.
Utunkat a környék egyik községében, Virten kezdjük, ahol a Szent Orbán borlovagrend székel. Tagjai az ógyallai borvidék 17 községében (Bajcs, Ógyalla, Hetény, Marcelháza, Dunaradvány, Dunamocs, Karva, Búcs, Bátorkeszi, Madar, Újpuszta, Újgyalla, Perbete, Szentpéter, Ímely, Naszvad, Virt) 1500 hektár szőlőt művelnek. Nem csak ők, hanem a kürti borvidék borászai is igyekeznek megőrizni az itteni borok jó minőségét és visszahódítani a régi, több mint 300 éves hírnevét. Kóstolja meg az itt termelt üdítő olaszrizlinget, amelynek gyümölcsös illata a hársvirágra emlékeztet. És mivel sok kóstolni való vár még ránk, annak ellenére, hogy a szőlősgazdák többsége több fajta bort is termel, az egyes megállóknál csak egy fajtát ízleljünk meg. Egyes borok egyfajta szőlőből készülnek, míg másokat házasítanak titkos receptek szerint, amelyeket tulajdonosaik féltve őriznek… Közismert a zöldessárga színű, mandula bukéval rendelkező Müller Thurgau is, valamint a nevében kicsit félrevezető, aranysárga színű, erős illatú Vörös Tramini. Ez az utóbbi évek egyik legnépszerűbb borává lépett elő.
Búcs községet, ha megtehetjük, szeptemberben látogassuk meg. Ekkor rendezik meg ugyanis a népszerű szüreti ünnepséget, ami a környék legjelentősebb rendezvényévé nőtte ki magát. Az ünnepség a helyi népművészeti hagyományok bemutatásával és igazi jókedvvel társul. Ha megkínálják Rulandi fehérrel, ne utasítsa vissza. Ennél az aranyszínű nedűnél szó szerint érvényes: minél öregebb, annál szebb. És ha már egyszer szüreti ünnepségen vagyunk, kóstoljuk meg valamelyik vörösbort is. Mondjuk a ritkaságnak számított Alibernetet, amely a nálunk termelt borok közül az egyik legsötétebb. Bátorkeszi a borászat, következő központja, a jó bor és a helyi pincékben tárolt kitűnő Kékfrankos jellemzi. Vörös, pontosabban rubinvörös színű, fahéj és tölgyfa illatú… azt tartják róla, hogy olyan, mint az érett nő vére: amikor azt gondolnánk, hogy alszik, valójában forr… A Chardonnay-típusú bort azoknak ajánljuk, akik az erős gyümölcsös illatú borokat szeretik. Viszont a szorgos szőlősgazdákra, valamint a szőlőlugasok végeláthatatlan soraira vetett pillantásunk sejteti: ahhoz hogy borozgathassunk és élvezhessük a jó bort, rengeteget kell dolgozni. De ami a munkát illeti az itteni szőlősgazdáknak sohasem kellett szégyenkezniük.
Ha a régió valamelyik községéről azt lehet állítani, hogy minden lakója ért a borhoz, akkor ez mindenképpen érvényes Szentpéterre és Kürtre. Kürtön minden év júliusában rendezik meg a hagyományos Kürti Pincefesztivált, amelynek szilárd helye, hírneve van a hazai és külhoni borászok körében. A régióban szinte mindenfajta minőségi fehér és vörös bort, amelyeket már említettünk, termelnek itt, de jól érzik itt magukat az új, kevésbé ismert fajták is. Például a Devín, a fiatal szlovák borfajta, amelyet 1997-ben jegyeztek be, már hírnevet is szerzett magának. És ne feledkezzünk el megemlíteni az ún. hajlokokat (hajlék, házikó, kis épület)- olyan borospincék ezek, amelyeket a szőlőben építettek fel. Kívülről úgy néznek ki, mint egy szűk emeletes házikó. Az alsó, hátsó pince részét belévágták a dombba. Így érik el azt az állandó hőmérsékletet, ami a borkészítéshez szükséges. Ez egy több nemzedéken át kipróbált és bevált módszer. Egy ilyen házikó tulajdonosa megtiszteltetésnek veszi, ha meglátogatják még ismeretlenül is, és megkóstolják a borait. Általában a híres töpörtyűs pogácsa sem hiányozhat az asztalról. Ezt a változatot főleg akkor értékeli az ember, ha a kelleténél egy kicsit többet ivott… és ha szerencséje van a házigazda zenészeket is hív, és átélhet egy igazi kisalföldi mulatozást: méltóságteljeset, tüzeset, szikrázót, buját, kábítót… – pontosan olyat, mint amilyenek az itteni borok.
Vándorlásunk nem is fejezhetnénk be jobban, mint egy ilyen hajlokban. Végezetül: „Egészségükre, jöjjenek el újra és a borászok védőszentje, Szent Orbán, kísérje útjukon.”